2019.11.14 09:00

Finanszírozás 2019

Szepesi Balázs

Gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, ITM

Szepesi Balázs

 Szociológus-közgazdász, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. Az Összkép című online magazin szerkesztője.
 Már egyetemi tanulmányai alatt is a vállalatok magyar gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálta, majd később kormányzati tanácsadóként több fejlesztéspolitikai kutatásban működött közre, amelyek a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésének lehetséges módjait célozták.
 Helyettes államtitkárként érdeklődésének középpontjában továbbra is a vállalatok társadalomra gyakorolt kedvező hatásának elősegítése áll, hogy a vállalkozások milyen módon járulhatnak hozzá a helyi közösségek és a társadalom gyarapodásához. Ezzel összhangban olyan programok kidolgozását irányítja, mint a kevésbé fejlett gazdasági térségekben működő vállalkozások megerősítése, a vállalkozói generációváltás támogatása vagy a cégek tulajdonosváltásának megkönnyítése. Emellett, az Innovációs és Technológiai Minisztérium már működő programjai szintén a hazai vállalkozói réteg kultúra-, szemlélet- és technológiaváltását segítik elő, így például a Magyar Multi Program és a Modern Mintaüzem Program.

Vissza a(z) Finanszírozás 2019 oldalára

További előadók

 Dr. Balla Gergely

Dr. Balla Gergely Projektvezető
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett Országos Vállalkozói Mentorprogram

 Szép Zoltán

Szép Zoltán Vállalkozásfejlesztési szakértő

Bugár Csaba

Bugár Csaba Vezérigazgató
MFB Invest

Dr. Kovács Katalin

Dr. Kovács Katalin vezető tanácsadó
Innomine Group

Makara Zsuzsanna

Dr. Makara Zsuzsanna Startup Partner Manager
Microsoft

Dr. Polgár Tímea

Dr. Polgár Tímea CEO
NaturAl Hungary

dr. Schulteisz Győző Ügyfélkapcsolati és termékfejlesztési igazgató
Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Szűcs Gergely

Dr. Szűcs Gergely vezérigazgató
Valor Capital

Faluvégi Balázs

Faluvégi Balázs CEO és társalapító
Blueopes Zrt.

Gerencsér Balázs

Gerencsér Balázs Igazgató
NIOK Alapítvány, adjukossze.hu

Katona Zsolt2

Katona Zsolt Vezérigazgató
Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

Kiss János József

Kiss János József Vezető innovációs tanácsadó
Glósz és Társa Pénzügyi, Gazdasági és Innovációs Tanácsadó Kft.

Kovács Péter

Kovács Péter Társalapító
IseeQ, xLabs, Budapest Startup Safari, Global Startup Awards

Mary Alcantara

Mary Alcantara Igazgatóhelyettes
MKB Fintechlab

Mátrai Károly

Mátrai Károly Vezérigazgató
KELER KSZF

Olivér Gajda

Olivér Gajda Elnök Társalapító
European Crowdfounding Network

Pásztor Lénárd

Pásztor Lénárd CEO, Alapító
SBrick Zrt.

Paul Pöltner

Paul Pöltner Társalapító
CONDA Crowdinvesting platform, Ausztria

Pintér Mihály

Pintér Mihály stratégiai tanácsadó
Tőkeportál

Pongrácz Ferenc

Pongrácz Ferenc Innovációs igazgató
Tungsram

Sándorfi Zoltán

Sándorfi Zoltán Tanácsadó
Infratrainer Kft.

Sebastian Tamas

Sebastian Tamas CEO és alapító
Rocket Shepherd

Szabó Barnabás

Szabó Barnabás Vezérigazgató / CEO
AWM Holding Zrt.

Szabó Eszter

Szabó Eszter Alapító
Women Business Angels

Szeles Nóra

Szeles Nora Piacfejlesztési tanácsadó
Tőkeportál Zrt.

Szepesi Balázs

Szepesi Balázs Gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár
ITM